Bolyai Természettudományos csapatverseny
Diákjaink sikere a Bolyai Természettudományos csapatversenyen
Iskolánk 3-4. osztályos diákjai első ízben méretették meg magukat a Bolyai Természettudományos csapatversenyen. A körzeti fordulót, melyben Tolna, Somogy és Baranya Vármegye (Dél-Pannónia régió) diákjai versenyeztek, január 10-én rendezték meg. Iskolánkban 7 csapat írta meg a központilag kiküldött versenyfeladatot. A tanulók iskolai tudásán kívül nagyon sok feladat az általános tájékozottságukkal kapcsolatos volt. A feladatlapokat a verseny honlapjára kellett feltölteni, majd rövid időn belül meg is kaptuk az eredményeket, melyek a következőképpen alakultak:
3. osztályosok (28 induló csapatból):
25. helyezett az ÖkoDeákok csapata: Dudor Melinda Loretta, Kelemen Alíz, Tóth Adél Mária 3. b osztályos tanulók
24. helyezett a Nyuszik csapata: Tóth Zsombor, Németh Natália Natasa, Szakály Viktor 3. a osztályos tanulók
16. helyezett a szarvasok csapata: Zsolnin Mátyás Pál, Horváth Nenszi, Vass Vanda 3.a osztályos tanulók
4. helyezett az Öko Manók csapat: Császár Csenge, Csincsi Bendegúz, Kondacs András, Sütő Bence 3. b osztályos tanulók.

4. helyezett csapatunk 8 ponttal maradt le a dobogós helyről, így sajnos az országos írásbeli fordulóra nem jutottak tovább. A szereplésükért járó jutalmat február 14-én Kaposváron lehet majd átvenni.
4. osztályosok eredményei (52 induló csapatból)
39. helyezett a Természetvédők csapat: Domoszlai Viktor Dávid, Gruber Dániel, Szabó Anna Izabella 4.a osztályos tanulók.
34. helyezett a Zöld Manók csapat: Bálint Nóra Regina, Mosberger Martina, Susóczki Lilla 4.a osztályos tanulók.
31. helyezett a Vadmacskák csapat: Fazekas Janka, Sere Katalin, Takács Léna Larissza 4. a osztályos tanulók.

Gratulálunk minden résztvevőnek. Bízunk benne, hogy a következő tanévben is ilyen lelkesedéssel vesznek majd részt a versenyen!
Barnáné Ágh Anikó
TP_commenticon Hozzászólás: 0
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz